2015. december 16-án a Földművelésügyi miniszter módosította az ingatlan-nyilvántartási tv. végrehajtásáról szóló rendeletet. A módosítás szerint 2015.december 24. napjától társasházi és lakásszövetkezeti közös költség tartozás biztosítékául bejegyezni kívánt jelzálogjog bejegyzés iránti kérelemhez mellékelni kell a követelés összegét megállapító végrehajtható okiratot vagy a tulajdonosnak a legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát, melyben elismeri a társasházi közösköltség-tartozás, illetve a költséghátralék fennállását. Ez, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az eddigi módon történő jelzálogjog bejegyzését, mivel jogerős fizetési meghagyást vagy bírói ítéletet kell mellékelni, illetve teljes bizonyító erejű okiratba foglalt tartozást elismerő nyilatkozatot kell beszerezni és mellékelni az adóstól a jelzálogjog bejegyzési kérelemhez a földhivatal részére. Erre a módosításra – vélhetően – a Nemzeti Eszközkezelő érdekében került sor, nevezetesen, a hatályos jogszabályok alapján a Nemzetei Eszközkezelő által átvett lakások tartozási közül csak azt kell kifizetnie, melyek jelzálogjoggal bizotsítottak. A módosítással a Nemzeti Eszközkezelő jelentős kifizetéstől mentesül, a társasházak és lakásszövetkezetek pedig futhatnak a pénzük után.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás